Harmadik nap!
+ még egy szép ötlet is megszületett :)
Tegnapi napom, elég lassan telt, de este egy kis uszoda és barátokkal való találkozás felgyorsította az időt.
Most így a harmadi napon, egyre rosszabbnak érzem a dolgokat. Nagyon de nagyon elszívnék egy cigit.
Nem tudom, hogy kapcsolódik-e a dolog, de elkezdtem köhögni. Eddig egyáltalán nem köhögtem, lehet kicsit este meghűltem, vagy már nem is tudom.
Más dolgokat is furcsállok, néha mintha egy kicsit megszédülnék, és kicsit ingerlékenyebb is vagyok, mint általában szoktam.
Este még az alvással is vannak gondjaim, nehezen tudok elaludni, és nem is érzem magam úgy, mintha kipihent lennék.
Ma reggelem is a rutinnak megfelelően telt, és itt a meglepő, hogy a reggelektől féltem a legjobban, de mint kiderült számomra a délután és az este a rosszabb.
Remélem ez a köhögés dolog lassan elmúlik, mert már a fejem is fáj néha tőle.
És kigondoltam egy szép dolgot ( legalábbis remélem az lesz ) Amit naponta dohányzásra szánnék pénzt, azt elkezdtem gyűjteni, egy általam lezárt dobozban, és karácsony előtt felbontom, és ebből az összegből, a rászoruló gyerekeknek szeretnék venni belőle valamit. Mert sajnos van, itt az otthonomtól nem messze, pár szegényebb család.
Remélem sikerülni fog minden tervem :)
Szép napot mindenkinek!
Sziasztok!